Ókor

Hírek

Hahn István emlékdíj – pályázati felhívás

2017. 11. 13. 09:41
tabel

Pályázati felhívás

2017-ben hatodik alkalommal írjuk ki a Hahn István ókortörténész professzor emlékét ápoló Non Omnis Moriar alapítvány pályázatát. Az alapítók célja, hogy kétévenként egy egyetemi tanulmányait már elvégzett, az ókor történetére szakosodott 35 év alatti oktató vagy kutató számára hozzájárulást nyújtsanak egy szakmai fejlődését elősegítő tanulmányúthoz.

A pályázathoz szükséges

  • egy tudományos életrajz,
  • az MTMT-ből letöltött publikációs jegyzék,
  • az elvégzendő projekt legfeljebb két oldalas összefoglalása.

A május 22-én átadásra kerülő 250 ezer forintos díj odaítéléséről az alapítvány kuratóriuma dönt.
A pályázatok 2018. március 5-ig nyújthatók be a nemeth.gyorgy@btk.elte.hu címen.

A kuratórium nevében:

Németh György tanszékvezető egyetemi tanár
R. Hahn Veronika

Budapest, 2017. november 18.