Ókor

Hírek

Philón-műhelykonferencia – december 12.

2013. 12. 06. 11:08
tabel

Meghívó

az ELTE BTK Ókortudományi Intézetének
Hellénizmus és zsidóság kutatócsoportja

által szervezett

műhelykonferenciára:

Alexandriai Philón
és
a Biblia hellénisztikus zsidó értelmezése.

Időpont:
2013. december 12., csütörtök,
16:00-19:00.

Helyszín:
ELTE BTK, Assziriológia és Hebraisztika Tanszék
1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F,
II. em. 233.


Program

16:00 Buzási Gábor (ELTE BTK Ókortudományi Intézet)
Philón a Napról és a zálogba adott köpenyről

17:00 Gábor Sámuel (ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola)
Philón és József

18:00 Guba Ágoston (MTA BTK Filozófiai Intézet)
Isten és az emberi értelem viszonya a Legum Allegoriaeben

A 30 perces előadásokat 25 perc vita és rövid szünet követi. A vitában való érdemi részvételt hivatottak elősegíteni az előadások témaleírásai (ld. lent) és az elemzett Philón-szövegek elérhetősége.

Témaleírások és ajánlott olvasmányok


Buzási Gábor: Philón a Napról és a zálogba adott köpenyről 

Philón életműve talán a legfontosabb dokumentuma annak a nagyszabású kísérletnek, melynek keretében egyes ókori zsidó (majd később keresztény) szerzők a bibliai örökséget a kortárs hellénisztikus kultúrával, a zsidó identitást a világpolgári eszménnyel próbálták meg összehangolni. Philón, az alexandriai exegéta tevékenységének szinte kizárólagos terepe a Szentírás volt: ennek megértésére, érthetővé és korszerűvé tételére szánta élete jó részét. A kanonikus szöveg mélyrétegeinek feltárásával még a Bibliában marginális vagy egyenesen tiltott, a hellénisztikus világ számára azonban különféle okokból fontos eszméket is megpróbált a zsidó gondolkodásba integrálni, kimutatva – de legalábbis bizonygatva –, hogy azok valójában mindig is a mózesi örökség részét képezték. Ilyen, a szent szövegben elásott gondolat Philón szerint a Nap Istenhez való hasonlósága, amely a hellénisztikus kortól kezdve – részben Platón nyomán (főként az Állam nap- és barlanghasonlatából kiindulva), részben az asztronómiai ismeretek bővülésével – egyre általánosabb népszerűségnek örvendett, miközben a Biblia nagyon határozottan felhívja a figyelmet ennek az összehasonlításnak a veszélyeire (vö. Deut 4:11-20).

Philón számos helyen és különböző összefüggésekben beszél a Napról. A mostani előadásban a szerzőnek az égitest egy látszólag mellékes bibliai említéséhez („mivel a Nap lement”, Gen 28:11) fűzött eszmefuttatását elemzem. Az említett naplemente Jákob álmát előzi meg, és a vizsgált philóni szövegrész is az Álmok isteni eredetéről (röviden De Somniis) c. értekezésben olvasható. Ebben az összefüggésben veti fel Philón a kérdést, hogy mit jelent és micsoda a Nap, válaszát pedig a tőle – és a midrási-exegetikai hagyománytól – megszokott módon több más szentírási hely értelmezésén keresztül fejti ki. Így jut el többek között a Tóra azon előírásának magyarázatához is, mely szerint a zálogba vett köpenyt még aznap vissza kell szolgáltatni tulajdonosának (Ex 22:26-27).

Előadásomban bemutatom, milyen hermeneutikai módszerekkel igyekszik egybedolgozni Philón a két fent említett, látszólag egymást kizáró felfogást a Napról, és ennek során hogyan néz szembe a szó szerinti és az átvitt értelem sokat vitatott kérdésével. A szövegelemzés olyan tágabb vallástörténeti kérdéseket érint, mint a Nap és az égitestek szerepe, Isten ábrázolhatóságának kérdése vagy kinyilatkoztatás és kozmológia viszonya az antik zsidóságban és a korai kereszténységben.

Olvasásra ajánlott szövegrész: De Somniis I 92-114 (72-119).

 

Gábor Sámuel: Philón és József

Philón két művében, a De Somniis második részében és a De Josephóban is hosszan foglalkozik a bibliai József-történettel. A két helyen a bibliai történetről, s mindenekelőtt József alakjáról adott értelmezése jelentősen különbözik: az egyik értelmezésben József az eszményi politikus megtestesítője, a másikban viszont a szellemi élet elsajátítása helyett az élvezetek hajhászásáig is lealacsonyodó legrosszabb fiú, aki azután Egyiptomba kerülve váratlanul megjavul.

Előadásomban ezt az első látásra a philóni gondolkodás zavarosságát és az életmű ellentmondásosságát demonstráló interpretációs különbséget úgy szeretném olvasni, mint ami a philóni (allegorikus) bibliaértelmezésről árul el valami lényegeset. Nem a változó célközönség (mint Goodenough véli), s nem is a más-más szinten végigvitt értelmezési program (mint Amir sejteti) készteti Philónt arra, hogy ugyanazt egyszer így, másszor amúgy magyarázza. A kétféle értelmezés lehetősége inkább exegetikai tevékenységének eredendő rugalmasságát mutatja. Az allegorikus magyarázat Philónnál nem a bibliai szövegnek egy bizonyos rendszer szerinti dekódolását, hanem az adott hermeneutikai szituációban való (újra)értelmezését jelenti (ld. erről általánosságban Bruns cikkét: Midrash and Allegory: The Beginnings of Scriptural Interpretation).

Így a De Somniis Philónja, miközben József történetét értelmezi, önmagát is értelmezi: József történetét önmagára vonatkoztatja. Ennek explicit megnyilvánulása egy furcsa egyes szám első személyű passzus (De Somniis II 101–105), ahol József és testvérei kapcsán Philón hirtelen önmagáról, saját „józsefségéről” kezd beszélni. Az exegéta ez esetben nem csak a platonikus filozófia nézőpontjából, hanem hús-vér emberként is interpretálja a szöveget, a hermeneutikai körbe saját életét is bekapcsolja. Ezzel egyszerre hitelesíti és hitelteleníti bibliaértelmezését: hitelesíti, amennyiben értelmezése ezek szerint ízig-vérig saját értelmezés, s hitelteleníti, amennyiben ezen a ponton világossá válik: távol áll attól, hogy a szöveg mögött valamiféle egyértelmű, objektív jelentést rekonstruáljon.

Olvasásra ajánlott szövegrész: De Somniis II 101–105.


Guba Ágoston: Isten és az emberi értelem viszonya a Legum Allegoriaeben

Philón gondolkodásának megértésekor az egyik legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy egy-egy filozófiai témát nem részletesen, önálló értekezésekben fejt ki, hanem elszigetelten, több különböző helyen, a bibliamagyarázatok során. Előadásomban a Legum Allegoriae (Allegorikus törvénymagyarázat) egy szintén csak elszórtan említett, de többször is felbukkanó gondolatát igyekszem részletesebben megvizsgálni.

Philón a Legum Allegoriae második könyvében egy bibliai történeten keresztül érdekes értelmezést ad elő: az érzékeléssel (aiszthészisz) azonosított Ráchel az értelemmel (núsz) azonosított Jákobot vádolja azért, mert nincs gyerekük. Jákob, vagyis az értelem válasza, hogy ő semmilyen változásnak, még saját maga megváltozásának sem lehet az oka, mert minden változás oka egyedül Isten. De hogyan értsük ezt a rövid, több kérdést is felvető történetértelmezést?

Akkor válhat világosabbá Jákob és Ráchel allegorikusan értett története, hogyha a Legum Allegoriae (és a hozzá közvetlenül csatlakozó De Cherubim) egyéb szövegeit is bevonjuk a vizsgálódásba. Ennek során kirajzolódik előttünk, hogy ez az értelem a sajátos emberi értelem, amely hogyha magára vezet vissza mindent, elszakad Istentől, a mindenség Értelmétől. Az emberi értelem akkor képes megfelelően megérteni a világot, ha maga helyett egyedül Istent teszi meg minden okának, ehhez pedig a legbiztosabb út a Kinyilatkoztatáson keresztül vezet. Vagyis ennek az allegorikus történetértelmezésnek a hátterében nem csak természetfilozófiai megfontolások állnak, hanem az etikához és a Kinyilatkoztatás apológiájához is kötődik.

Olvasásra ajánlott szövegrészek: Legum Allegoriae I 82-84, II 31-34, 44-47, III 28-31, 100-103; (De Cherubim 113-130).

A kép forrása: Wikimedia