Ókor

Magazin

Megjelent: Horváth László: Az új Hypereidés

2015. 07. 30. 09:16
tabel

A Kr. e. IV. századi athéni szónok, Hypereidés két beszédének (Dióndas ellen, Timandros ellen) töredékeit az elmúlt évszázad egyik tudományos szenzációját jelentő kézirat, a híres-hírhedt Archimédés-palimpsestus őrizte meg. A kódex kiadását előkészítő nemzetközi kutatócsoportot az attikai ékesszólás magyar szakértője, Horváth László vezette. Elsősorban az ő érdeme, hogy a korábban szinte láthatatlan sorok immár nemcsak olvashatóvá, de érthetővé is váltak. A görög szöveg példaértékű kiadása, a magyar műfordítás, a beszédek részletes történeti-irodalmi-jogi kommentárja, a korszak szövevényes politikai életét bemutató kísérőtanulmányok, vagy éppen a Hypereidés magyarországi utóéletét tárgyaló esszé – mind-mind aprólékos filológiai munka eredménye. A szerző komoly nemzetközi elismerést kiváltó, évtizedes kutatásainak összegzését most végre magyarul is kezébe veheti az olvasó.

(Typotex, Budapest, 2015.)