Ókor

Magazin

Ókor a modern és kortárs magyar irodalomban – az ELTE Ókortudományi Intézetének előadás-sorozata

2019. 02. 06. 11:15
tabel


Az Ókortudományi Intézet a 2018/2019-es tanév tavaszi félévében – ezúttal a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézettel együttműködve – nyilvános előadás-sorozatot szervez Ókor a modern és kortárs magyar irodalomban címmel. Ebben a tanévben az Intézet szokásos tavaszi sorozatába olyan előadásokat hívtunk meg, melyeknek tárgya az ókor (nemcsak a klasszikus antikvitás) recepciója az 1945 utáni és a kortárs magyar irodalomban. Több olyan alkalmat is szerveztünk, amelyen lehetőség lesz a kortárs alkotókkal is megismerkedni, a félévet pedig költői kerekasztal zárja le. Az előadások elsődleges közönsége a kar hallgatói – akik tanegységként vehetik fel a sorozatot különféle kódokon –, de szokás szerint minden érdeklődőt szívesen látnak a szervezők.

Az előadás hossza 60–70 perc, majd kérdések következhetnek.

Az előadások csütörtökönként 16 órakor kezdődnek, helyük az “F” épület Kerényi Károly-terme.