Ókor

A Gen 23,3–16 fordítása szabadon választott fordítási típus szerint

Koltai Kornélia

A kurzus egy órájára a „Biblia-fordítás: elmélet, gyakorlat” szeminárium résztvevőinek a Gen 23,3-16-ot kellett tetszőleges fordítási típus szerint lefordítaniuk.

A különböző fordítástípusok (vö. Waard–Nida 2002, 56–58) a következők: az interlineáris, a szó szerinti, a funkcionálisan ekvivalens, az adaptált és a kulturálisan átértelmezett fordítástípus. Az interlineáris típus szóról szóra haladó megfeleltetést jelent, amely szintaktikailag értelmes szórendű fordítást eredményez. E fordítások célközönsége a nyelvészek, filológusok, etnológusok közül kerül ki. A szó szerinti fordítástípust az eredeti szöveghez való ragaszkodás jellemzi. Mivel az ilyen típusú fordításokban a célnyelvi szöveg nyelve-stilisztikája másodlagos fontosságú, a forrásnyelvi szöveg sajátosságainak átadása komoly stiláris problémákhoz vezethet. A funkcionálisan ekvivalens fordítástípus azt az elvet ülteti át a gyakorlatba, hogy a fordításnak funkcionálisan meg kell egyeznie az eredeti szöveggel: ugyanazt a hatást kell a célnyelvi befogadókra gyakorolnia, mint amely hatást az eredeti, forrásnyelvi szöveg gyakorolt a forrásnyelvi befogadókra. A befogadó kulturális hátterére és reakcióira az eredeti szöveg, célközönség és kultúra perspektívájából koncentráló fordítás többféle nyelvváltozatban is létrejöhet: irodalmi, köznyelvi és rétegnyelvi kódon egyaránt. Az adaptált fordítástípus valamely kísérő kódhoz igazodik (pl. zenei kódhoz, irodalmi műfajhoz, a mozifilm műfajához stb.), de különböző fordításfelfogásokhoz való adaptálást is jelent, amelynek eredményeként bővítéses, kihagyásos, javításos megoldások, vagy harmonizálási kísérletek, magyarázatok születnek. S végül a kulturálisan átértelmezett fordítástípusba azokat a fordításokat soroljuk, amelyek az eredeti nyelvi kultúra kontextusát egy másikba helyezik át.

Első lépésben azt kellett eldönteni, hogy hogyan értelmezendő maga a szöveg, hiszen a fordítás – bármely fordítási típusról is legyen szó – szükségszerű elköteleződés valamely interpretáció irányában. A résztvevőknek tehát előzetesen szakirodalmat is kellett olvasniuk (személyenként átlagosan 3 tanulmányt), és az olvasott kommentárok fényében kellett a fordítást létrehozni.
(Az összehasonlítás kedvéért: a bevett magyar fordítások a revideált Károli-biblia, a protestáns Új Fordítás és a katolikus verzió szerint a

• http://biblia.hu/biblia_k/k_1_23.htm
• http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=2&abbook=1M%F3z&numch=23
• http://www.kereszteny.hu/biblia/showchapter.php?reftrans=1&abbook=Ter&numch=23

oldalakon olvashatók.)

1. A szakirodalom eredményeinek beépítése a fordításba

A kijelölt szekundér irodalom közül most azok a tételek voltak érdekesek számunkra, amelyek a szöveg nehezen érthető részeit világították meg, amelyek az értelmezésre vonatkoztak. Így néhány szakirodalmi tétel nem is bizonyult célravezetőnek terveink szempontjából. A kijelölt írások közül én pl. leginkább Raymond Westbrook (1991) „Purchase of the Cave of Machpelah” című tanulmányának következtetéseit tudtam hasznosítani a fordításomban.
Westbrook dolgozatában az Ábrahám és Efron, illetve Hét fiai közötti adásvétel jogi hátterét vizsgálja a korabeli közel-keleti jogi dokumentumok alapján. A jogi keretek vizsgálata a szöveg két sarkalatos pontja köré szerveződik: miért akar Ábrahám fizetni, ha Efron és Hét fiai ingyen is odaadnák neki a földet, valamint, hogy ki a tulajdonképpeni eladó: Efron-e vagy Hét fiai. A párhuzamos ókori közel-keleti jogi ügyletek, adásvételi dokumentumok elemzése mérvadó Westbrook számára a Gen 23,3–16 keletkezésének meghatározásában is.
A korábbi kommentátorokkal (Melamed 1942; Lehmann 1953) ellentétben Westbrook nem elsősorban ajándékozási szándékot lát a temetőhely ingyenes átengedésében Hét fiai és Efron részéről, hanem sokkal inkább annak a szándéknak a kifejeződését, hogy Ábrahámot mint idegent, nem akarják tényleges, örökíthető tulajdonjoggal felruházni, nem akarják, hogy Ábrahám teljes jogú földtulajdonos legyen az ő területükön. A teljes áron való vételhez tehát Ábrahám azért ragaszkodik, hogy tényleges tulajdonjogot szerezzen a megszerzett földterület felett.
Westbrook vitatkozik a korábbi kommentátorokkal abban a kérdésben is, hogy mennyire volt magas az ár, amelyet Ábrahámnak fizetnie kellett a földért. Westbrook szerint ugyanis egyáltalán nem valószínű, hogy Ábrahám piaci áron felül, igen magas összegért kényszerült volna megvenni a földet, hiszen nem tudhatjuk sem a korabeli pénz értékét, sem pedig a föld méretét. Ha pedig ezek az információk nem állnak a rendelkezésünkre, nem tudjuk megítélni a vételár reális vagy irreális voltát.
Hét fiai és Efron kettősének problematikáját is Westbrook a paralel, Kr. e. 2. évezredbeli ugariti és hettita adásvételi szövegek segítségével világítja meg. A Gen 23,3–16 jogi forrásaiként szolgáló ókori dokumentumokban ugyanis feltűnik az aktuális uralkodó személye is, mint aki adomány formájában adja át azt a birtokot a vevőnek, amelyet a megfelelő jogi keretek között a vevő a birtok tényleges tulajdonosától vett meg. Az uralkodótól való átruházás hangsúlyozása e jogi forrásokban azt a célt szolgálja, hogy kiterjessze és megerősítse a vevő, az új tulajdonos jogait. Eszerint a Gen 23,3–16-ban a föld tényleges tulajdonosai Hét fiai (ezért is hajolt meg előttük Ábrahám, miközben Efronnal tárgyalt), Efron jogi szerepe az adásvételben pedig ahhoz a funkcióhoz hasonlatos, amelyet a párhuzamos ókori közel-keleti forrásokban a fiktív adományt osztó uralkodó tölt be.
A jogi háttér vizsgálatából, valamint a jogi forrásokkal való összehasonlító formai elemzésből, amelyben a jogi aktus párbeszédes formája szignifikáns, Westbrook arra következtet, hogy a Gen 23,3–16 az újbabilóni korban vagy az azt követő időszakban keletkezett, elsősorban is a papi hagyomány keretein belül. A kettős átruházás, a fiktív adományozás eleme a leírásban ugyanakkor egy jóval korábbi korszakra, a Kr. e. 2. évezred második felére utal. A Gen 23,3–16 tehát Westbrook szerint nem más, mint egy ősi jogi adásvételi forrás formai feldolgozása, jóval későbbi megszerkesztett változata.
A fordításban Westbrook eredményeinek csak részben adtam teret. Azt elfogadtam, hogy a teljes áron való vételről történő alkudozás a tulajdonjog megszerzéséről szóló vita, ezért Ábrahám részéről a vita pozitív kimenetele egyenesen „létérdek”. Minden erre utaló jelet, erre vonatkozó kifejezést, gesztust a szövegben nagyon komolyan vettem tehát, nem hagytam, hogy veszteség keletkezzen e téren a fordítás eredményeként. Azt viszont nem tudtam elfogadni, hogy az ár, amelyet fizetett, reális lehetett. A kommentátorok többségével összhangban, pusztán a dialógus jellegéből úgy vélem ugyanis, hogy ha már ráállnak arra Hét fiai, illetve Efron, hogy átruházzák Ábrahámra a földrész tulajdonjogát, akkor ők sem szeretnének rosszul kijönni az üzletből. Valami haszon jár nekik is, ha már idegennek adták át a földjüket – ez számomra egyértelműen artikulálódik magából a szövegből.
Westbrook további fontos eredményeinek (Efron és Hét fiai jogi helyzetének tisztázása az adásvételben, illetve magának a szövegnek a datálása) csak közvetetten tulajdonítottam jelentőséget, azaz szövegszintű megjelenés esetén (pl. ahol a forrásszöveg hangsúlyozta Ábrahám „föld népe” iránti gesztusait) nem változtattam a fordításban az eredetin, külön azonban nem adtam hangot nekik (pl. betoldás, vagy nyelvi kódváltás formájában).
Cyrus H. Gordon „Abraham and the Merchants of Ura” című tanulmányának (1958) megállapításait már kevésbé tudtam érvényesíteni a fordítás során. A szerző a cikkében egy akkortájt (1956) frissen publikált, ugariti akkád nyelvű dokumentumot elemez, amely az Úrából származó, Ugaritban kereskedő hettiták jogainak és ügyleteinek szabályozásáról szól. Gordon meggyőzően bizonyítja, hogy Ábrahám maga is a Hettita Birodalom területén fekvő Úrából (vö. Úr) származott, és életútjának helyszínei, eseményei is arról vallanak, hogy igen élénk kereskedelmi tevékenységet folytatott. Konklúzióhoz ezen a ponton tudtam csatlakozni. Gordon szerint ugyanis, amikor a hettiták Ábrahámot a nĕśî‘ ‘ĕlōhîm ‘attā(h) kifejezéssel illetik, akkor voltaképpen a kimagasló kereskedelmi szakértelmét méltatják.

2. A Gen 23,3–16 kulturális átértelmezése

Az általam választott fordítási típus a kulturális átértelmezés volt. Nem titkolom, döntésemben didaktikai megfontolások is szerepeltek. Egyrészt, hogy bátorítsam a csoportot: igenis lehet egy kicsit kilépni a fantázia világába egy filológus hallgatónak is, másrészt, hogy bemutassam, milyen nehéz és egyúttal milyen szép is egy ilyen fordítási eljárást következetesen végigvinni. Hiszen e komoly nyelvi és intellektuális kihívás legalább akkora játék és élvezet, mint amekkora munka!
A kulturális átértelmezésről tudni kell, hogy csak viszonylagos szabadságot biztosít a fordításban. Csak a kulturális keretek változnak, a szöveg jelentése nem csorbulhat, sőt, a megváltozott keretek között még hangsúlyosabbá válhat.
Fordítási technikák szempontjától a kulturális átértelmezés a szavak-szintaxis síkján lehet szoros megfeleltetés, de illeszkedhet az eredeti szöveghez lazábban is. A lényeg, hogy a megfeleltetés rendszerszintű, következetes és átlátható legyen, különben már nem átértelmezett fordításról, hanem parafrázisról, adaptációról beszélünk. Nem mindegy az sem, hogy milyen közegbe helyezzük át a történetet. Van-e célja, s ha igen, mi a célja a választott kulturális miliőnek, s e miliőben a szöveg aktualizálásának?
Jelen fordításomban magam is aktualizáltam, átértelmeztem tehát Ábrahám és Hét fiainak Gen 23,3–16-beli adásvételi üzletét. Az ókori közel-keleti, bibliai héber dialógust több évezreddel későbbre, Erdélybe, egy 19. századvégi, magyar anyanyelvű erdélyi kisközösség tagjai közé emeltem át: a székely szombatos-zsidók körébe. Megváltoztattam tehát a történelmi kort, a helyszínt és a kulturális közeget. Az alapszituációt, a szöveg üzenetét, mondanivalóját azonban teljességgel megőriztem. Egy viszonylag zárt közösség és egy bizonyos szempontból kívülálló, a közösség által mégis befogadott, elfogadott, sőt tiszteletreméltó özvegyember üzleti alkuja a halott feleség temetőhelyének megvételéről – a bibliai történet messze elképzelhető székely szombatos-zsidó „színfalak” között is.
Célom az aktualizációval egyrészt annak a felfogásnak a hangsúlyozása, hogy „a Biblia világa és a mindenkori jelen között kiáltó a hasonlóság” (vö. Waard–Nida 2002, 57), másrészt, hogy a székely szombatosokra irányítsam a figyelmet, akiknek a történetéről csak kevesen hallottak.

3. A választott közegről ismert adatok megjelenítése a fordításban

Említettem, hogy a kulturális átértelmezés igen nehéz fordítási típus. Ennek oka többek közt a hitelesség kérdésében rejlik. A hitelesség-hihetőség szempontja természetesen minden fordítás esetén jelen van, hiszen el kell higgyük, hogy a lefordított mű a forrásnyelvi (eredeti) szöveget tükrözi, továbbá hitelt kell adnunk a fordítónak, hogy jól végzi a munkáját, ért hozzá. De míg a legtöbb (jó) fordításnál ezeket a tényeket automatikusan, eleve adottként kezeljük, a kulturális átértelmezésnél már jóval tudatosabban, és elsősorban kulturális-történelmi oldalról vetődik fel, hogy autentikus-e. Ezért a Gen 23,3–16 székely szombatos kontextusba helyezéséhez is megbízható tárgyi ismeretekkel kell rendelkezni: a 19. századvégi szombatosok földrajzi elhelyezkedéséről, vallási szokásaikról, korabeli nyelvhasználatukról, a forgalomban lévő pénzükről stb., azaz minden olyan történelmi-kulturális vonatkozásról, amely közvetlenül vagy közvetetten megjelenhet a fordítás szövegében. Különben hiteltelen és hatástalan az átértelmezés.
Az átértelmezett fordításom történelmi-földrajzi-kulturális keretei a következők. A párbeszéd a székely Bözödújfaluban, a 19. század utolsó éveiben zajlik. Bözödújfalu ekkorra már csupán az egyetlen megmaradt szombatos település Székelyföldön. A szombatosok nagy része zsidó vallású, az Izraelita Prozelita Hitközséghez tartozik, amelyet 1868-ban alakítottak. Bár vallási szokásaikban zsidók, kinézetben és életformában különböznek az „igazi” zsidóktól, falusi székely viseletük, paraszti életmódjuk, ízes székely nyelvjárásuk sajátos, kettős identitásukról árulkodik. (A témáról l. Kovács András érzékletes, személyes ihletettségű leírását, melyet interjú formájában közöl: Kovács 1995, 9–23.) Az „igazi” zsidók főként Galíciából, vagyis a korabeli szóhasználattal élve: Gácsországból érkeznek, és mint rabbik, tanítók működnek a szombatos közösségben. Ábrahám a kulturális átértelmezésemben egy ilyen „igazi” zsidó, egy galíciai „vendégpap” (vö. Kovács 1995, 14) a szombatos-zsidók körében. Természetesen hipotézis is található a fordításban. Pl. feltételezem, hogy Ábrahám rabbi elsajátította a magyar nyelvet (azon belül is értelemszerűen a helyi dialektust), legalábbis ami a mindennapos érintkezést, kommunikációt, az adásvétellel, kereskedelemmel kapcsolatos szavakat, kifejezéseket illeti.
A hitelesség néhol megköveteli (máshol megengedi) azt is, hogy az átváltási műveletek közül a szokásosnál több betoldást, bővítést alkalmazzunk (a fordítások során használt átváltási műveletekről bővebben l. Klaudy 1997, 103–206). Ezáltal nemcsak a háttér és a beszédhelyzet válik elképzelhetőbbé, hanem a szöveg tágabb irodalmi kontextusba való elhelyezése is lehetővé válik (mint ahogy a Gen 23,3–16 is hitelesen illeszkedik a Héber Biblia kontextusába). A szűkszavú bibliai beszámoló stílusának változatlan átültetése kevésbé hatna autentikusan egy 19. századvégi zsidó-székely történet elbeszélésében, a kiegészítések tehát irodalmi megfontolásból is szükségesek.
S végül: mivel a forrásnyelvi héber dialógusban határozottan jelen vannak az alkudozás, a kereskedelmi kommunikáció nyelvi kifejező elemei, igyekeztem megtalálni a magyar megfelelőit ezeknek, s ahol lehet, ott némi székely nyelvjárási sajátossággal fűszereztem az adásvétellel kapcsolatos beszélt nyelvi szituációt (megőrizvén pl. a jellegzetes székely nyelvjárási labializációt). A narratív keretben a nyelvi szintek közül leginkább a lexéma-szinten, a szóválasztás-szóhasználat terén törekedtem a nyelvi-kulturális miliő megjelenítésére. S mivel az átértelmezés – természetszerűleg – a tulajdonnevek automatikus aktualizálását is maga után vonja, a földrajzi és személyneveket is megváltoztattam.

Gen 23,3–16: Kulturális átértelmezés

3. Ábrahám rabbi mély aveluszában* így szólt az egyszerű székely zsidókhoz:
4. Gácsországból való jövevény vagyok, alig néhány éve lakom tüközöttetök, feleségöm az első halottam. Adjatok neköm sírhelyet a temetőtökben, hogy eltemethessem az én Sárámat s megülhessem a süvét!
5. Így szóltak erre a bözödújfalvi zsidók:
6. Hallgass ide, Rabbi, bölcsességöddel s nagy tudásoddal fölöttünk állsz, a legkiválóbb sírhelyünkre temesd szegény Sárádat. Mü ugyan nem állunk utadba, temesd csak el a halottadat!
7. Mélyen meghajolt erre Ábrahám rabbi az egyszerű székelyek előtt,
8. s így folyt a disputa tovább: ha ennyire szűvetökön viselitek, hogy eltemessem az én Sárámat, arra kérlek, szóljatok már a Kovács Mójzinak,
9. hogy adja neköm teljes áron a sziklába vájt kövi barlangot, azt, amit a Küsmöd pataka vájt a hegyoldalba, ami az ő szántóján vagyon!
10. Kovács Mójzes** a közelben üldögélt a piactéren, így mindent pontosan hallott. Oly hangosan elegyedett a beszédbe, hogy a piacon sürgölődők menten abbahagyták tevékenységüket.
11. Nem úgy vagyon a’, Rabbi! Hallgass csak ide! A birtokot is neköd adom, s a kövi barlangot is! Hittársaim, az újfalusi zsidók legyenek rá a tanú! Temesd csak el nyugodtan halottadat!
12. Mélyen meghajolt erre Ábrahám rabbi a székely góbék előtt,
13. s a feszülten figyelő elegybelegy községben*** ekként kezdett alkudozni Kovács Mójzival: Hm, nagylelkű az ajánlatod, de hallgasd csak meg az enyémöt: kifizetöm a telek teljes árát, eltemetöm a feleségöm, s mindenki jól jár.
14. Kovács Mójzi így replikázott:
15. Rabbi! Hallgass csak ide! Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, fizess 400 koronát a földér’. Csekély összeg az, mi az neköd… S nyugodjék békében a halottad!
16. Ábrahám rabbi tudta jól, hogy túljárt az eszén a székely góbé, de nem tudott mit tenni. Leszámolta Mójzinak a pontos összeget – az újfalusi székely zsidók rá a tanú –, a helyi kereskedők pénze szerint egészen pontosan 400 koronát.

Fordítói megjegyzések

*avelusz: A narratív keret askenáz kifejezései elsősorban Ábrahám szemszögét jelzik, bár ekkor, a 19. sz. végén már a székely szombatos-zsidók vallási nyelvében, szokásaiban is számolni kell (galíciai) askenáz hatással.

**Mójzes: A bözödújfalui szombatos-zsidók között nagy számban voltak Kovácsok, és a Kovács Mózes név is igen gyakori volt, vö. pl. Kovács 1981,233. A Mózes alakváltozata, népnyelvi változata: Mójzes (ezzel az írásmóddal l. pl. Kovács 1999, 123), becézése (egyebek mellett) Mójzi.

***elegybelegy községben: Péchi Simon (1565/70–643/44), az erdélyi székely szombatosok dogmatikusa maga használja ezt a jelzős szerkezetet a székely nyelvjárásban írt töredékes bibliafordításában (1634), ’keverék-/mindenféle népség’ jelentésben, vö. Ex 12,38. Az „elegybelegy” jelzőt önmagában is használja, ’keverék/sokaság’ értelemben, vö. Ex 8,21; 22; 24; 29; 31. Ez utóbbi locusok kapcsán megjegyzem, hogy Péchinél az Ex 8. fejezete a maszorétikus (ill. Septuaginta-féle) beosztás szerinti 7,26-os verssel kezdődik, a feltüntetett locusok a számozást illetően tehát nem harmonizálnak a Héber Biblia (ill. Septuainta) locusaival.

Hivatkozott irodalom

Gordon, C. H. 1958. „Abraham and the Merchants of Ura”: Journal of Near Eastern Studies 17 (1), 28–31.
Klaudy Kinga 1997. A fordítás elmélete és gyakorlata. 3. jav. bőv. kiadás. Budapest, Scholastica.
Kovács András 1981. Vallomás a székely szombatosok perében. Bukarest, Kriterion.
Kovács András 1995. Útfélen fejfa. Budapest-Bukarest, Balassi-Kriterion.
Kovács András 1999. Az erdélyi szombatosság nyomában. Csíkszereda, Pallas-Akadémia.
Lehmann, M. R. 1953. „Abraham’s Purchase of Machpelah and Hittite Law”: Bulletin of the American Schools of Oriental Research 129, 15–18.
Melamed, E. 1942. „Purchase of the Cave of Machpelah”: Tarbiz 14, 11–18.
Waard, Jan de – Nida, Eugene A. 2002. Egyik nyelvről a másikra. Funkcionális ekvivalencia a bibliafordításban. Ford. Pecsuk Ottó. Budapest, Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója.
Westbrook, Raymond 1991. „Purchase of the Cave of Machpelah”: Property and the Family in Biblical Law, 24–35. Continuum International Publishing Group.