Az Ókor 2023/1. száma az ókori Egyiptomban tisztelt és az ókori egyiptomi művészetből az európai műveltségbe is átkerült állatokkal és keveréklényekkel foglalkozik. A tanulmányok a 2022. szeptember 22-én a Szépművészeti Múzeum Egyiptomi Gyűjteménye által rendezett Ókori egyiptomi állatok régen és ma című konferencián elhangzott előadások szerkesztett változatai; a tematikus szám vendégszerkesztője Kóthay Katalin Anna egyiptológus, az Egyiptomi Gyűjtemény vezetője.
A modern ember – akárcsak a nem egyiptomi ókoriak – az állatok egyiptomi civilizációban betöltött szerepét elsősorban művészi ábrázolásokból és vallási elképzelésekből ismeri, így számára az egyiptomi állatok gyakran vallási-rituális szerepükben érdekesek. A figyelem leginkább az állat formában tisztelt és állatalakban vagy állatfejjel ábrázolt istenségek, illetve a kultuszokban jelen lévő állatok felé fordul. Az itt közölt, gazdagon illusztrált tanulmányok ugyancsak ezt a kérdést járják körül különféle szempontok szerint. Az isteneket megjelenítő állatok, az istenek számára szentelt állatok és a kiválasztott állati egyedekben manifesztálódó istenségek mellett foglalkoznak az áldozati állatokkal, a veszélyes állatok elleni mágikus védelemmel, félig állatalakban ábrázolt lényekkel, illetve egyiptomi állatábrázolások modern utánzataival.
Jasper Kata írása a kígyók, skorpiók, krokodilok, oroszlánok és gazellák elleni mágikus védelemről szól egy Ptolemaios-kori Hórusz-tábla kapcsán. A veszélyes állatok marása után csodálatosan meggyógyult gyermekisten Hórusztól az egyiptomiak mágikus védelmet és gyógyulást reméltek. Az ő alakjához kapcsolódó tábla elemzése révén bepillanthatunk az óegyiptomi sokistenhitből és sajátos szövegalkotási módból fakadó különleges kreativitásba. Bartos Zoltán azt vizsgálja, hogy Széth istenség alakja mögött milyen állat rejlik. Tanulmánya arra a következtetésre jut, hogy bár a Széth-állat eredetileg a foltos hiéna lehetett, ám mivel ez az állat az ábrázolási formák rögzülésének korában már nem élt Egyiptom területén, az istenséget – a hozzá rendelt tulajdonságok alapján – a későbbiekben különféle „pótállatokkal” azonosították. Varga Dániel írása a hellénisztikus és római kori Egyiptom bikakultuszainak nyomába ered, és azt vizsgálja, hogy egy-egy kultusz mögött milyen politikai és gazdasági háttér húzódott meg. Mint megtudjuk, a Buhisz bika kultusza nem virágozhatott volna egy jelentős anyagi és intellektuális erővel rendelkező stratégos-család támogatása nélkül.
Kóthay Katalin Anna az egyiptomi művészet modern recepciójának területére kalauzol bennünket, amikor az „egyiptomi állat”, vagyis a szfinx modern utóéletét mutatja be. Kitér az európai és amerikai ábrázolásokra is, majd szisztematikusan vizsgálja a magyarországi szfinxeket, köztük jól ismert (az Operaház szfinxei vagy Erkel Ferenc síremléke) és jóformán ismeretlen alkotásokat is. A szfinx összetett modern szimbolikája – a keveréklény a titkos tudástól a szexualitásig sokféle jelentést hordozhat – igencsak változatos recepciótörténethez vezet. Liptay Éva – az Egyiptomi Gyűjtemény előző, tavaly elhunyt vezetője – és Galambos Éva közös írása a gyűjteményben őrzött festett fa madárszobrokat tárgyalja. Az alapos elemzés két szobor 2022-ben elvégzett restaurálásának és anyagvizsgálatának ismertetésével társul, azzal az illúzióromboló és ugyanakkor lenyűgöző eredménnyel, hogy mindkét vizsgált tárgy modern hamisítvány. Liptay Éva másik posztumusz írása – mely a tudománytörténeti érdekességeknek fenntartott Okuláré rovatunkban jelenik meg – a 2020-ban elhunyt Varga Edith egyiptomi tárgyakból álló magángyűjteményének állít emléket.
A Textus rovat – mely ókori forrásokat közöl magyar fordításban, bevezetéssel és magyarázó jegyzetekkel – a görög és római szakpróza területére nyújt kitekintést. Illés Imre Áron egy Diodóros-részletet közöl a harmadik szent háborúról (ez egy korábbi közlés folytatása), Székely Melinda pedig az idősebb Plinius Naturalis Historiájának a Fekete-tengerről és környékéről szóló fejezeteit adja közre. A lapszámot, ismét az egyiptológia jegyében, Varga Dániel recenziója zárja a fiatalon elhunyt nemzetközi hírű magyar egyiptológus, Schreiber Gábor monográfiájáról.
Az Ókor jelen számát elhunyt egyiptológus kollégáink, Varga Edith, Liptay Éva, Schreiber Gábor és Gaboda Péter emlékének ajánljuk. Bölcsek voltak, saját magukat tanították a tudásra (Szenet fia Antef sztéléje nyomán, 12. dinasztia).
Kóthay Katalin Anna – Tamás Ábel